K&H Énkártya Kalandok

Miután végigzongoráztam kedvenc karaktereimet, Planktonon, a zsebdiktátoron állapodott meg kreatívnak nem nevezhető gondolatfonalam. Képe fekete alapszínével még egyfajta stílust is kölcsönözne a kártyának, eleganciával átitatott sziruposan csöpögő gonoszság. Szinte nehéz dönteni, egy száz millió dohhláhlt, vagy a Herkentyűburger receptjét zsarolja e ki az ember másokból a hatalom birtokában.



 

Látható, mennyire megnyerő az úriember őszinte öröme. Drukkoljunk együtt, hátha megnyeri a bank alagsorában dolgozó lyukkártyás kétajtós szekrényeket is.

Mr Gumbey a Monty Python egyik vitathatatlanul legjobbak közé tartozó gegjében szerepel, mint agyfájlaló beteg. "My brain hurts". Számos jelenetben visszaköszön, Mr Hilter programjáról is látjuk nyilatkozni egyszer. A bank által generált egyre erősebb fejfájás engem is az ominózus mondat ismételgetésére késztetett, gondoltam megörökítem Mr Gumbey képében. Rutinosan méreteztem át a képet, szinte pillanatok alatt fenn is volt a K&H kártyaszerkesztő felületén. Innen már csak az órákat kellett számolni, az eljövendő válaszig.



 

Mr Gumbey látványa sem olvasztotta meg a kőszíveket a bank arcfelismerő számítógépeiben, és hatodik alkalommal is visszautasítottak, vénkisasszonyoknál is kínos lenne ez az arány. A lehetőségekben már egyre kevésbé lubickolok, felmerül a kérdés, más banknál is ez történik-e? Különben is, ezt kell csinálni-e?

Ha már Énkártya, akkor tükrözze teljes mértékben a lelkivilágomat. Ebben a szellemben választottam Barney-t, a Simpson család kedves alkoholista karakterét. Böfögése oly húrokat penget az ember lelkében, melyekhez még Mozart sem tudott férkőzni a Kis éji zenéjével.
Nem mellesleg egyfajta tükörképet is állít az ember elé, de akinek nem inge, ne vegye magára. Szóval feltöltöttem Barney-t amint áll egy korsó sörrel, és bohókás arckifejezést vág:


 

Ki lehet találni, ez sem jött be. Matt Groening rajta tartja a szemét a magyar kártyaigénylőkön. Ekkora kezdtem el azon filozofálgatni, hogy tán érdemesebb lenne a kiskutya, béka, virágok szintjén maradni, és akkor már az Énkártya lehetőséggel sem kell fárasztani a bankot, a felesleges papírmunka kinek kell.

Igyekeztem leszűkíteni a lehetőségeket, ha már a bank is ezt teszi. Igazán egyedi képeket választottam, hogy kizárjam a közismertség lehetőségét. Kim Jong Il, mint kedvenc internetes hősöm megérdemelne egy Mastercard vendégszereplést. Kevésbé felismerhető módon ábrázolva még azt a vádat is elkerülhetem, hogy elítélendő módon közszereplőt pakolászom a kártyatervemre, a rajzot meg akár én is alkothattam. Ismét tévednek kellett,
és egyre erősebb a gyanú, hogy a K&H a Skynetet használja képfelismerő rendszeréhez.

A kép:


 

A visszautasítás után kezdett frusztrálni a dolog, és kétségbe vonom az Énkártya elnevezést. Ha nem tehetek rá olyan képet, ami nekem tetszik, akkor feltenném a kérdést, mégis miért találták ki ez a termékkategóriát. A kakaós bögrém, vagy esetleg a garázsfelhajtóm fényképet applikálhatom a bankkártyámra? Micsoda kegyet gyakorolnak itten kérem szépen. De nem lohad kedvem, ez már keresztesháborúvá transzformálódik át.

Napok múltával nekiláttam folytatni az Énkártya ötletelést. Felbuzdulva azon, hogy lehet egy bankkártyám, ami tükrözi a stílusom, vagy nekem kedves dolgokat hordozhatok magammal a zsebemben, nem adtam fel az első visszautasítás után.
Harmadik választottam tehát egy olyan kép lett, amiről csak internetes szubkultúrában járatosak mondják meg, hogy igen, ez egy régi játékból van, tehát copyrightos. Vagy szóba jóhet még az, hogy ex-Sega programozók dolgoznak a K&H banknál és akkor rögtön kiszúrják mocskos kis tervemet.

Tehát:

Másnap jött a visszautasítás. Félelmeim beigazolódtak, kedvenc bankomnál ex-Segások dolgoznak.

Gondoltam egy merészet 2011 májusában, és szándékoztam készíttetni egy K&H énkártyát. Mert az milyen cool, hogy saját magad tervezed meg a bankkártyádat.
Papíron elég széleskörű a lista, hogy mit nem szabad. Igyekeztem ez alapján eljárni. Első projektem a közkedvelt mém, a Fuu face lett volna:

Megállapítottam, hogy nem esik bele egyik kategóriába sem. Se nem sért közerkölcsöt, se nem megbotránkoztató, se nem copyright, se nem személyiségi jogokat sértő.
Ennek ellenére következő nap jött az üzenet: a kép nem került elfogadásra. Láttam magam előtt az irodistákat, ahogy megnyomják a del-t, majd hozzáfűzik magukban: nice try.

A mondás ismert: győztes csapaton ne változtass. Második próbálkozásra is őrjöngő őnagysága lett a kiválasztott, miután konzultáltam egy banki alkalmazottal. A konklúzió a következő volt:

1, próbáljam meg ismét, előfordulhatnak véletlenek
2, a konkrét okát nem tudhatom meg az elutasításnak, bármennyi is feszülök miatta
3, pont ezért az igénylésekkel foglalkozó titkos csoportosulást sem tudom elérni
4, változtassak képet, ha továbbra is sikertelen.

A feltöltés megtörtént, 2 nap múlva jött is a sablonüzenet. A kép elutasításra került, felsorolták a kizáró okokat, majd mézesmázosan vázolták, hogy próbáljak meg egy nem hátrányos helyzetű képet feltölteni.